Más-más elképzeléseink vannak arról, hogy milyen szülőnek lenni, amíg azzá nem leszünk. Nem teszünk ünnepélyes esküt rá, hogy míg a halál el nem választ.
Úgy mondjuk, új élet született. Na, és mi van a régiekkel? Arra a két emberre gondolok, akik elültették azt a magocskát, amelyből emberpalánta érkezett közénk. Csak ennyi lenne? Így kell szülőnek lenni?
Nem mondhatom, hogy rossz gyermekkorom volt. Annyira nem, mint amennyire lehetett volna. Oly korban jöttem én a Földre, amikor „Asszonynak szülni kötelesség, lánynak szülni dicsőség!” volt az egyik jelmondat.
Anyám – kötelességtudóan – a világra hozott és három hónap után feladta.
A velem való bíbelődés gondja átkerült a nagyszüleim vállára. Örök hálával tartozom nekik ezért. Az ő védelmező-gondoskodó szeretetüknek köszönhetően – látszólag – gond nélkül átvészeltem 4 év múlva szüleim válását.
És, mint szinte minden esetben, a látszat most is csal. De még mennyire. Soha nem találtunk igazán egymásra az anyámmal. Próbálkoztam én – különösen kamasz koromban -, de ő szigorú kőszoborként ellenállt.
Ugyanakkor folyamatosan olyan elvárásai voltak felém, amelyeknek – a legnagyobb erőfeszítéseim ellenére – nem sikerült megfelelnem. Pedig hogy igyekeztem. Csak egyszer, csak egyetlen egyszer mondja ki, hogy elégedett azzal, amit csináltam vagy legalább lássam rajta. De nem, mert akkor mi lenne az ő anyai tekintélyével. Vegyem tudomásul, ő a felnőtt, ő mindent jobban tud, mint én. Legyek boldog és büszke, hogy az ő tavalyi egyen-szoknyájában járhatok iskolába. Ez nincs ám mindenkinek. És nagyon vigyázzak rá, mert jövőre is ebben fogok járni. Ki ne merjem nőni, mert úgy sem kapok másikat.
Azt mondják a rossz példa is példa, legfőképpen arra, hogyan ne tegyünk dolgokat, hogyan ne viselkedjünk.
Aztán felnőttem, gyerekeim lettek. Jó példám nem lévén, megfogadtam, soha nem teszek olyat az enyéimmel, ami nekem gyerekként rosszul esett. Tudom, ez nem a legjobb kiindulási pont, de nekem csak ez volt. Csak reménykedni tudok, hogy nekik jó emlékeik maradnak rólam.
Mindez arról jutott eszembe, hogy néhány nap múlva kezdődik az új tanév. És ez még mennyi minden új dolgot jelent. Iskolatáska/hátizsák, tankönyvek, füzetek, borítók és címkék, tolltartó, ceruzák, vonalzók és egyéb eszközök. Na és a kinőtt vagy elnyűtt ruhák és cipők? Természetesen azokat is pótolni kell. Az iskolai ünnepeken sötét nadrág/szoknya, fehér ing/blúz és fekete cipő a kötelező viselet. Aztán ott vannak még az iskola speciális elvárásai: pl: testnevelés órára a suli emblémájával ellátott pólók (heti 5 tesi mellett – a mosást, száradást is számításba véve – minimum 3 db beszerzése ajánlott), a tornanadrág- és tornacipő cipő színe.
Hát igen. Kis gyerek kis gond, nagy gyerek nagy gond. Igaz ez akkor is, ha apuka-anyuka munkahelye esetleg valamiféle támogatást ad.
Csepp a tengerben.
Ilyenkor – menetrendszerűen – megkérdezik a médiák a szülőket, hogy mennyit költöttek a gyerek beiskolázására. Készítettem én is egy kalkulációt, mit is jelent ez ott, ahol 9. osztályos lesz a teenager.
| Gólyatábor | 15.000 |
| Félcipő napi használatra – 45-ös | 13.990 |
| Tornacipő – 45-ös | 6.990 |
| Iskolai ünnepekre fekete félcipő – 45-ös | 19.990 |
| Farmernadrág 30/32-es | 5.250 |
| Hosszúnadrág 30/32-es | 4.830 |
| Tankönyvek | 34.000 |
| Füzetek, írószerek, borítók stb. | 10.000 |
| Emblémás pólók 3 db | 4.200 |
| Összesen: | 114.250 |
Adjuk még hozzá a bérletet, az ebédet, esetleg különórát, zeneiskolát vagy edzést. És azokat is a – most még nem ismert – dolgokat, amelyek majd az első héten fognak kiderülni, amikor minden tanár elmondja, ő milyen füzetet és egyebet kér.
Ismerek olyan családokat, ahol már januártól teszegetnek félre pénzt, mikor mennyit, mert a szeptember 1. legalább akkora kiadás, mint a Karácsony. Természetesen ez egy olyan fajta intelligenciát feltételez, amelyet nem osztanak a diplomával. A jó hírem az, hogy ez megtanulható, akár ingyen is. És itt most nem a saját kárunkról beszélek.
Vannak azonban olyanok is, akik ezzel nem törődnek. Nyaralgatnak, külföldre utazgatnak, természetesen a gyerek/ek nélkül, és nem törődnek azzal, mire lesz szüksége a gyereknek szeptemberben.
Mondhatja azt egy szülő, hogy ő csak a tankönyveket és a füzeteket fogja megvenni a gyerekének?
Persze, mondhatja. Úgy gondolja, ő a felnőtt, neki joga van hozzá. Ő azt csinálhat és azt mondhat, amit csak akar.
Hiszem és vallom, hogy szülőnek lenni nem jog, hanem ajándék. Úgy gondolom, aki ezt nem érti, nem érzi és a vélt jogaira hivatkozva kiszolgáltatottá teszi a gyermekét, az nem érdemli meg, hogy szülőnek nevezzük, gondviselőnek meg aztán végképp nem.
Nyissátok ki a szemeteket és nézzetek körül! Meg fogtok lepődni, hogy mennyi szülői-báránybőrbe bújt, hazug és képmutató farkas él közöttünk.
Segítsünk ezeknek a gyerekeknek, mert jobbat érdemelnek! Segítsünk egy simogatással, egy jó szóval, egy biztatással, egy dicsérettel.
Az a világ elmúlt – szerencsére -, amikor „Asszonynak szülni kötelesség, lánynak szülni dicsőség!” volt. Mégis még mindig vannak, akik valamiféle menekülési útnak, a nem szeretem élethelyzetből való kitörési lehetőségnek képzelik azt, hogy – akár fondorlattal, a kiválasztott apa átverésének árán is – világra hoznak egy gyermeket. Nem törődnek a következményekkel. Aztán, amikor ráébrednek, hogy az élet nem fáklyás menet, ők nem ilyen lovat akartak, ugyanakkor nem tudják elfogadni azt a tényt, hogy képtelenek felnőni ehhez a szerephez, inkább csapot-papot-gyereket hátrahagyva, kiszállnak a „buliból”. Ismét csak nem törődnek a következményekkel.
Magyarázat mindig van, de mentség nincs és nem is lesz, míg ember él a Földön!
Nekik csak annyit üzennék, szülőnek lenni, anyának lenni nem addig tart, míg a halál el nem választ, hanem az után, azon túl is. A gyermeke számára biztosan.
Jogos a kérdés, hogy az önzésből, kényelemből elhagyott gyermek meg tud-e, egyáltalán meg akar-e bocsátani a szeretetből megbukott szülőnek?
A szülő és a gyermek között megromlott kapcsolatot kizárólag a szülő tudja helyrehozni. Vélt vagy valós sérelmeinek elfelejtésével, büszkeségének sutba dobásával, türelemmel, kitartással és határtalan nagy szeretettel. Nem szájkaratéval, nem kirakati módon, mások előtt tetszelegve, hanem tevőlegesen, a gyermeke számára tanúbizonyságot téve.
Ezt soha ne feledd el!
Szerinted milyen anya az, aki elhagyja a gyermekét? Te meg tudnád tenni?
Ugye érdekel, mi jöhet még? Elküldöm Neked. Kérd a Bíborhíreket!
Őszintén érdekel a véleményed! Mit szeretnél itt látni? Miről beszélgetnél a legszívesebben?
Írd meg a Hozzászólásokban vagy a Bíborkalaposok facebook oldalán!
