Nagypéntek a húsvéti ünnepkör része. Ezt sokan és sokszor megírták.
Megvan a maga vallási és polgári hagyománya is. Elmeséljem az miénket?
Mivel itt vagy és folytatod az olvasást, azért ezt igennek veszem. 🙂
Erről a napról és erről a ritka madárról eszembe jutott a nagyanyám. Ő egy nagyon profi htb, azaz háztartásbeli volt. Nála mindennek megvolt a maga ideje. A hét minden napjának saját tevékenysége és önálló rituáléja volt.
Például a heti nagymosás napja majdnem mindig más napra esett, mint az előző héten. Azon a napon mindig kiszámolta, mikor legyen a következő mosás.
Még alsótagozatos általános iskolás lehettem, amikor úgy jött ki a lépés, hogy Húsvét előtt 2 nappal lett volna az nagyi által kiszámított ideális alkalom. Gondolkodás nélkül előrehozta 1 nappal.
Meg is kérdeztem tőle, hogy most ez most miért kivétel?
A válasza csak ennyi volt: – Tudod gyerekem, Nagypéntek lesz. Ilyenkor mossa a holló a fiát, ezért mi nem mosunk.
Akkor nem firtattam tovább a dolgot, mert amikor ő valamire azt mondta, ezért vagy azért, az nála annyit jelentett, hogy UFF, én beszéltem.
Lássuk csak, miért ez a furi szokás a holló családoknál?
„Nagypénteken mossa holló a fiát.” Ezt már biztosan te is hallottad.
Ám tudod-e, hogy mi ez, honnan származik és miért is mossa/fürdeti egy nagy fekete madár a fiókáját?
Talán azért, hogy ritkaságszámba menő fehér holló legyen belőle? Á, dehogy!
Ez a – mára már szólássá vált – mondat egy régi, szomorú hangulatú magyar népdal első sora.
Nagyon erősen kötődik az ősrégi, pogány termékenységi hagyományokhoz, szokásokhoz.
A tiszta forrás víz volt az, amivel lemosták magukról, gyermekeikről és jószágaikról az átkot, a rontást, amely a sötét téli napokban vagy rossz akaratú emberek szájának köszönhetően rájuk szállt.
A dal 2. sora úgy utal rá, hogy „Ez a világ kígyót, békát rám kiált”. Ugye, így már ismerős, hiszen ezt a kifejezést ma is használjuk.
A világ, a technika és a kultúra fejlődése úgy hozta, hogy nagyjából 300 évvel ezelőtt a kútból húzott vízé lett a főszerep.
A világ azonban tovább változott és aztán jött a szódásüveg. 
A mai megszelídült megjelenési formája a kölni víz, amellyel Húsvétkor a fiúk/férfiak meglocsolják, megöntözik a lányokat/asszonyokat.
A kereszténység terjesztésének egyik jól bevált módszere, eszköze volt, hogy a pogány ünnepekhez kötötték a sajátjaikat. Így aztán szépen-lassan kikoptak az autentikus rituálék a kereszténnyé vált emberek, társadalmak életéből.
Skanzenekben és néhány más településen is, látványos rendezvények keretein belül, Húsvét Hétfőn ismét megelevenítik a vödörrel és hideg vízzel történő megtisztulást.
Az első ilyen programszerű eseményt Hollókő rendezte még az 1980-as évek végén és rendezi mind a mai napig.
Mindmáig élő, lakott település, nem pedig skanzen, nem szabadtéri néprajzi múzeum. A falu lakói a legtöbb épületet most is rendeltetésszerűen használják.
Egyre többen nézik meg a lányok visongó menekülését. Ugyan sokan csodálkoznak és/vagy megrökönyödnek a látottakon. Különösen, amikor a nézelődőknek is kijut a hideg vizes termékenységi áldásból.
Tény, hogy nem ennek hatására fog nőni országunk lakóinak száma, ám az élmény maradandó, egy életre szóló lesz.
Hiszem, hogy a hagyományainkat nem őrizni, hanem megélni kell. Legalább alkalmanként.
Igaz, a legjobb az, amikor nemcsak bennünk élő emlék, hanem mi magunk élünk a hagyományainkban, hagyományainkkal.
Nektek milyen hagyományaitok vannak?
Írd meg itt a Hozzászólásokban.
Őszintén érdekel a véleményed, hidd el!
Amennyiben érdekesnek, hasznosnak tartod, amit olvastál és szeretnéd első kézből, még a megjelenés előtt elolvasni az új írásaimat, elküldöm Neked. Kéred? IDE kattints érte!
Kérlek, juttasd el a barátaidhoz, ismerőseidhez is, mert segíteni jó!
