Lelkiző

A bliccelő – gondolatok Anyák napján

Töredelmesen bevallom nektek, a bliccelő most én voltam. Tovább megyek, előre megfontolt szándékkal tettem. Gondolatok özöne öntötte el az agyamat, hogy ez most nekem jutalom vagy büntetés, így Anyák napján.

Könnyeivel küszködő bliccelő voltam. Sőt, jól esett a lelkemnek és nagyon-nagyon-nagyon élveztem. Annak ellenére vagy éppen azért, mert hivatalosan már több mint 15 éve kinőttem az Anyák napjához kötődő hivatalos ceremóniákból. Bliccelő voltam, mert meghívott a lányom az osztálya anyák napi ünnepségére, mint vendég. 

Ő jól tudja, van néhány gyenge pontom. Például a gyerekek. Ám – amire egyikünk sem számított – kinyílt egy fiókocska, amely 48 évig háborítatlanul őrizte a titkát.

Az agyunk, mint azt jól tudjuk, úgy működik, mint egy számítógép. A 90 %, a hardver, azzal van elfoglalva, hogy amikor egy hang, egy illat, egy íz, egy arc, egy szó megnyomja a billentyűt, mi megkapjuk az eredményt. A háttérben ugyebár, ha láthatatlanul is, de történik ez meg az. A 10 %, a szoftver, pedig – kérjük, nem kérjük – kiteszi a képernyőre az eredményt.  A tudatalattinkban kinyílik egy fiókocska és elárasztanak bennünket az élmények, az érzések, az emlékek.

1967-et mutatott a naptár. Nyolcadikos voltam, amikor irodalom órai hf-ként a példaképünkről kellett fogalmazást írni és én az anyámat választottam. Róla írtam dicshimnuszt. Az egekig magasztaltam. Pártay tanárnő ötös adott rá.
Jász tanárnő a következő osztályfőnöki órán kihívott a dobogó mellé. Ilyet csak azzal szokott csinálni, akinek – minimum – egy ofői intő volt kilátásban.

Jeles tanuló voltam, ötös magatartással. Cikáztak a fejemben a gondolatok és egy gyors “leltárral” számot vetettem magammal:

  • Iskolaköpeny rajtam van,
  • a nyakamat-fülemet megmostam,
  • a cipőm nem sáros,
  • a kezem tiszta,
  • a körmeim sem “gyászolnak”.

Nem tudok róla, hogy bármi rosszat elkövettem volna. Rémülten kapok a nyakamhoz, de nem, nincs semmi baj, az úttörő nyakkendőm is megvan, mert a folyosón és az udvaron messziről látszania kell, hogy ifivezető vagyok.
Te jó ég! Biztosan meglátta valaki, amikor tegnap délután, a strand egyik gazos medrének az aljában, négyen összebújva, rágyújtottunk a Máté Mártival, a Grábner Gyuszival és a Csutorás Janival.
Az ofő még a napló fölé hajolva ír, én rémülten keresem a másik három “bűnöst”. Ők tudják, hogy én előtte még soha és nem is ízlett és a 2. szippantás után eldobtam. Ha ezt a Mami megtudja, lesz kukoricán térdeplés.
Az osztályban döbbent csend van. Ahogy mondani szokták, még a légy zümmögését is hallani. A nyitott ablakon át is csak a némaság zúdul befelé. A falevelek abbahagyták a zizegést és a verebek is biztosan lakatot tettek a csőrükre vagy a biztonság kedvéért, elrepültek a Lómezőre.
A tanárnő rácsavarja a kupakot a töltőtollára és felém fordul.
– Tényleg az anyukád a példaképed?
– Igen – válaszolok gépiesen és átsuhan az agyamon, hogy az anyu cigizik.
– Ezt magadtól találtad ki vagy mondta neked valaki? – jött a következő kérdés.
Állok, mint szamár a hegyen és nem értem a helyzetet. Honnan tudja, hogy ez nem az én ötletem volt? Vagy ez csak elterelő hadművelet és mindjárt jön a fekete leves?
A szám kiszárad és érzem, hogy kezem-lábam jéghideg a májusi 25 °C-ban.
– Az én példaképem Hugonnai Vilma, az első magyar orvosnő – suttogom lehajtott fejjel -, de a Mami szerint egy lánynak mindig az édesanyja legyen a példaképe, mert ezt így illik.
A tanárnő lelép a katedráról, megáll velem szemben. Megfogja az államat és szelíden felemeli a fejemet. A tekintetünk találkozik. A szemei szikrát szórnak. Halkan beszél, de érezem a visszafogott haragot a hangjában, amikor megszólal.
– Jól van. Megértelek, de majd amikor hazaérsz, kérdezd meg a nagymamádat,  a te anyukád miért nem tudja, hogy mi illik?  Miért nincs tekintettel másokra, más nők és gyerekek érzéseire? Kérlek, ígérd meg nekem, hogy nem leszel olyan, mint ő! – és ezzel a helyemre küld.
A szégyen, a rémület, a kétségbeesés, a félelem és a kíváncsiság kevercse nyomta a lelkemet.

Egész úton hazafelé törtem a fejemet, mit véthetett az anyám Jász tanárnő ellen. Találtam egy régi, 8 évvel korábbi emléket. Az anyám életében először – amikor első osztályos voltam – eljött az iskolai anyák napi ünnepségre. A tanítónő azonban nem engedte be, még a folyosóról is kiküldte mondván, ez a köszöntés és ez a virág nem neki jár. Ugyan papíron a “gondviselő” lett miután elvált az Apámtól, de szinte születésemtől kezdve a nagyszüleim neveltek. Gyerekként imádtam az anyámat. Szép nő volt és nagyon szorgalmas, sokat dolgozott. Ezt mások is így látták, nemcsak az én elfogult gyermeki szemeim.
De ez még nem bűn, hiszen mások is váltak már el. Meg aztán, akkortájt, Jász tanárnő sem lehetett több, mint 14.

Hazaérve aztán berontottam ajtóstul a házba és rázúdítottam mindent a nagyanyámra. A Mami zavartan nézett rám:
– Isten hozott. Így kell bejönni? – és ellentmondást nem tűrő hangon folytatta:
– Menj kezet mosni, kész az ebéd!

A Mamitól nem tudtam meg semmit. Aztán az évek során – apránként – ezt azt megismertem az anyám titkaiból. Volt köztük olyan is, amelyre ma azt mondanánk, hogy 18+ korhatáros.
Akkor azonban lezárta a témát annyival, hogy kérdezzem meg az anyámat. Megtettem. A hallottakból jóformán alig tudtam valamit kihámozni. Sok éjszakai műszak, albérlet, szegénység, éhség, ruha- és zoknistoppolással egy kis külön pénz. Sehogy nem állt össze a kép. Egy hónap múlva elbúcsúztam az általános iskolától és új korszak kezdődött az életemben.

Életem során négyszer hallottam azt a mondatot, hogy “gratulálok, anyuka lesz” és kétszer lettem is. Valószínűleg a Nagy Könyvben más volt beírva a nevem mellé/alá, mert aztán a 3+2=4 gyermek “józansága hullt rám”. De az már egy másik történet. 🙂

Sok mindent tanultam az anyámtól. Nem, nem jól mondom. Nem tőle, hanem általa tanultam meg mindent, amit nem lehet, nem szabad, sőt kifejezetten káros egy gyerekkel megtenni.

Köszönöm Anyu. Nyugodj békében.

BíborHírek! Kérem!

Ugye érdekel, mi jöhet még? Elküldöm Neked. Kérd a Bíborhíreket!

Őszintén érdekel a véleményed! Mit szeretnél itt látni? Miről beszélgetnél a legszívesebben?

Írd meg a Hozzászólásokban vagy a Bíborkalaposok facebook oldalán!

(Visited 81 times, 1 visits today)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..