Adni jó!

Amikor változtatni muszáj

Az emberek 80 %-a – általában – fél a változásoktól.

Vannak azonban olyan pillanatok az életünkben, amikor változtatni muszáj. Élet-halál kérdése.

Változtatni orvosi felügyelet mellett ajánlott!

Te magad is érzed, más irányban kellene folynia az eseményeknek. Aztán történik valami és átrendeződnek a dolgok, máshová kerülnek a hangsúlyok, addig lényegtelennek tűnő, esetleg evidensnek tekintett dolgok kapnak prioritást.

2015. április 23.

Elmentem a háziorvosomhoz a labor eredményem megbeszélése miatt. Dr. Budai István  28 éve ismer, tudja nem szeretem az orvosi szakkifejezéseket, javarészt nem is értem őket. Azzal is tisztában van, hogy én az az ember vagyok, aki elvárja – még tőle is -, hogy az „igazat mondd, ne csak a valódit”. A sumákolást, a mellébeszélést nem szeretem.

4 oldal, A/4-es lapon, táblázatba foglalva és a doki ráncolja a homlokát, miközben olvassa. Rám néz és közli a diagnózis:
– Maga cukros lett. Na, nem nagyon, de ez cukor – és sorolja a számokat.

Benne volt a pakliban, de abban bíztunk – ő is, de legfőképpen én -, hogy inkább később, mint előbb.

Dióhéjban az előzmények 

15 évvel korábban – akkor is május volt – kiderült, hogy alul működik a pajzsmirigyem. Ezt nem lehet gyógyszer- és rendszeres kontroll nélkül megúszni, mert minden jól nevelt autoimmun betegség már csak ilyen.

Hónapokig tartó kalibrálás után sikerült beállítani napi 1 szem, éhgyomorra, Euthyrox/125 mikrogrammal a „normális” szintet. Évente egy alkalommal kontroll vizsgálatra jártam. Gyógyítani nem lehet, csak lassítani a folyamatot.

3 évvel ezelőtt – akkor is május volt – nyaki ultrahang felvételt készítettek, hogy lássuk a „medvét”. 🙂 A képről, amely akkor fogadott bennünket, valamint arról, hogyan és milyen megoldást találtam a túlélésre, olvasd el itt! 

Most úgy gondoltam – mivel újra május van és még mindig nincsenek röntgen szemeim 🙂 – jó lenne tudni mi zajlik belül, mert a külső változásaim gondolkodóba ejtettek. Ezért aztán meglátogattam a háziorvosi rendelőt, elmondtam az orvosnak, hogy néhány dolog nagyon nem tetszik. A diétámat betartom, de már egy kis sétára is bekeményít a porckorong sérvem, hogy sok ez neki, amit cipelnie kell. A tükör – már válltól felfelé – sem a barátom és a mérleg mutatója átlépte a lélektani határomat.

Kaptam egy „17 X”-es beutalót a laborba. 🙂 Budai doktor figyelmeztetett, hogy a klinikai kémia teljessége érdekében vigyek magammal reggeli első, középsugarast is.

2015. május 5.

Nos, az eredmény megszületett, II. típusú diabetes. „Na, nem nagyon, de ez cukor”. Tudtam/tudom, hogy minden tőlem telhetőt meg kell tennem az életminőségem javításért. Haragszom a sok „gyógyszernek becézett” méregre. Mivel nőből vagyok és elég kemény fából faragtak, a fájdalom küszöb nálam magasan van. Nem vagyok fakír, de csillapítóért is csak akkor nyúlok, amikor – már a sokszori „vettél már be gyógyszert” kérdésre adott nemleges válasz után – kilátásba helyezi valaki a seggberúgásomat.

Hidd el, egyáltalában nem vagyok tőle boldog, hogy ezentúl már 2 féle tabletta fog életben tartani. A véleményem ezekről a készítményekről egy jottányit sem változott. Számomra azonban ismét eljött az idő, amikor változtatni muszáj.

Csak annyit kérek, gondolkodj el, hogyan élsz! Adott-e Neked Valaki garanciád arra, hogy az, ami ma jól működik körülötted és benned, mindörökké így fog maradni?  Gondold át, ha kell változtass most, amíg a Te kezedben a döntés, mert kegyetlenül tud ám fájni, amikor változtatni muszáj.

Még több jó hírt, kipróbált ötletet és egyéni tapasztalatot szeretnél?

BíborHírek! Kérem!

Ugye érdekel, mi jöhet még? Elküldöm Neked. Kérd a Bíborhíreket!

Őszintén érdekel a véleményed! Mit szeretnél itt látni? Miről beszélgetnél a legszívesebben?

Írd meg a Hozzászólásokban vagy a Bíborkalaposok facebook oldalán!

(Visited 123 times, 1 visits today)

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .