Elérkeztünk napjainkig. Tény, hogy az idő nem oldott meg semmit. Sőt! Meg pláne! Meg hókuszkadabra!
Ide már nem elég Micimackó jó szándéka és logikus gondolkodása. Bontófésű kell a gubantalanításához, amennyiben még életemben rendezni akarom a helyzetet. Már pedig ez a célom.
Mi történt? Miért történt?
Amikor felfedeztem a tulajdoni lapon a változásokat – amelyekről a https://biborkalaposok.hu/apai-orokseg-a-helyzet-fokozodik/ linkre kattintva olvashatsz -, 21. századi technikához folyamodtam.
Megkerestem az illetékes Földhivatal honlapját. Az ott talált egyetlen e-mail címre, 2017. február 22.-én – levelet írtam, amelyben néhány dolgot megkérdeztem:
A következő 1 hét alatt – sem automata, sem pedig ügyintéző által írt – válasz nem érkezett arról, hogy megkapták a levelemet.
Mivel régóta vagyok fiatal, így megengedhetem magamnak, hogy legyenek hátsó gondolataim. Gyanakodni kezdtem. Kinyomtattam a levelet és tértivevényes-ajánlottként postára adtam, 2017. február 28.-án.
Izgatottan vártam a fejleményeket. A térti visszajött – március 3.-án átvették.
Eltelt 30 nap – semmi.
Eltelt 60 nap – semmi.
Családunk egészségjogász barátja azt tanácsolta, írjak panaszt a felettes szervnek, mert ilyen hozzáállás mellett – Földhivatalnál – nem sok értelme volna telefonon érdeklődni.
Szerencsére a Google a barátom, így – egy kis turkászás után – megtaláltam a felettes szerv telefonszámát és felhívtam őket.
Az ügyintéző kimondottan segítőkész volt. Tőle tudtam meg, hogy az általam, a Földhivatal honlapján talált e-mail cím már évek óta nem működik.
Arra már nem tudott választ adni, miért nem reagált a Földhivatal a postai levelemre.
Megkaptam a felettes szerv e-mail címét és 2017. május 24.-én elküldtem a panaszomat, amelyhez csatoltam
- az eredeti levelet,
- az átvételt igazoló tértivevény és
- a tulajdoni lapokat.
Újabb egy esztendő rohant el felettünk.
Nem fogod elhinni, mi történt. Semmi.
Sem az illetékes földhivatal, sem pedig a felügyeleti szerve – nem válaszoltak a megkereséseimre.
Mit tudok még tenni?
Megkerestem telefonon a földemet használó Kft. ügyvezetőjét. Beszélgetésünk során az az érzésem támadt, hogy én ezt a filmet már láttam. Igen, amikor a termelőszövetkezeteknél bemutatkozó látogatást tettem, 1984.-ben.
Tudom, hosszú ez a történet és talán nem is olvastad az előzményeket. Az alábbi linkre kattintva megtalálhatod:
https://biborkalaposok.hu/apai-orokseg-elojatek/
A Kft. semmit nem tudod a kialakult helyzetről, de az ügyvezető úrtól kaptam egy nevet és egy mobil számot.
A név ismerős volt, mert ő az egyik, akinek – időközben – bejegyzésre került az élethosszig tartó haszonélvezeti joga.
Több napi kísérletezés után végre fel is vette egy férfi hang. Udvariasan elmondtam, ki vagyok, kit keresek.
Nem, ő nem a keresett személy, de nagyon szívesen segít, ha tud, amennyiben elmondom, milyen ügyben telefonálok. Egyébként meg ezt a telót csak 2 napja vette, egy GSM boltban.
Nem fogadtam el az ajánlatát. Most így, utólag gondolok csak bele, lehet, hogy neki lett volna segítségre szüksége, mert szeretett volna beszélgetni valakivel? Ezt már soha nem fogom megtudni. 🙂
Elmondtam a Kft. ügyvezetőjének, hogy ez a vonal nem jött be. Erre ő elmondta, hogy csupán annyi információjuk van, hogy XY-nak úrnak óriási ötlete támadt és ehhez földre volt szüksége.
Ekkor elhatároztam, hogy – a tulajdoni lapon lévő lakcím alapján – megkeresem személyesen a 2 haszonélvező urat.
- Egyrészt: Nagyjából egyidősek vagyunk, talán megértjük egymást.
- Másrészt: Ők testvérek és szomszédok. Esetleg 6 szemközt rendezhetjük sorainkat.
Az út 400 km volt, oda-vissza. Számoltam azzal, hogy esetleg tartozom az ördögnek egy úttal, de meg kellett próbálnom. Sajnos, mindkét házban csak a macskák és az ebek voltak otthon.
Annyit azért sikerült kiderítenem az utcabeliektől, hogy igen, jó helyen járok, ők laknak itt. Arról, hogy hol lehetnek, nem a zártkertbe mentek-e, mikor jöhetnek haza, semmiféle információhoz sem jutottam.
Hazafelé azon gondolkodtam a kocsiban, hogyan lehetséges egy ilyen, viszonylag kicsi – 2500 lelket számláló – településen ennyire elidegenedve élni?
Néhány hónap múlva úgy hozta az élet, hogy hivatalos ügyben a szülővárosomba kellett utaznom. Gondoltam egy nagyot és merészet, elmegyek a Földhivatalba is.
Eszembe jutott az apám egyik kedvenc mondása: a telefon azért van, hogy megkönnyítse az életedet. Ezért aztán először is felhívtam őket és időpontot kértem az utazásom napjára.
Nem ment könnyen. Április 9. hétfőre szerettem volna időpontot egyeztetni.
- Az automata közölte, hogy hétfőn nincs ügyfélfogadás.
- A felsoroltak közül kiválasztottam az „ingatlannyilvántartási ügyintéző kapcsolása-4.es gomb” menüpontot.
- Másfél perc csengetés után néma csend lett.
- Kezdtem elölről – ismét eredménytelenül.
- Kezdtem elölről – most már az 1-es gomb információja után a vonal süket lett.
- Kezdtem elölről – megint semmi.
- Végig gondoltam a történteket. 5 menüpont van, 4 ügyintézői gomb után az utolsó a titkárság.
- Kezdtem elölről – és az 5-ös gombot választottam. Bejött az ötlet, felvették!
Végre, végre! Most már biztosan kibontjuk ezt az összekócolódott helyzetet.
A beszélgetés – vázlatosan:
Ügyintéző: – Beadott ügyről van szó?
Én: – Igen.
Ügyintéző: – Mondjon támpontot, hogy hova irányítsam!
Én: – Tavaly februárban írtam egy levelet és a mai napig nem kaptam rá választ. Milyen támpontot adjak? Kérem, segítsen! Kérdezzen!
Ügyintéző: – Mondjon helyrajzi számot!
Én: – Bediktáltam.
Ügyintéző: – És csak egy sima levél volt – nem kérdés, kijelentés volt a részéről.
Én: – Nem, ajánlott-tértivevényes levél volt.
Ügyintéző: – Arra gondoltam, hogy nem egy olyan beadvány volt, hogy valamit vezessünk át?
Én: – Nem, a levélben választ kértem a tulajdon viszonyok változásával kapcsolatban. – Ez a fenti levél lényege.
Fél perc néma csend, ezért megkérdeztem: – Itt van még?
Ügyintéző: – Itt vagyok – mondta nagyon halkan, majd így folytatta: – Nem találom.
Rövid csend következett. Mindketten hallgattunk.
Ügyintéző: – A nevét legyen szíves, megpróbálom így.
Én mondom a nevem.
Újabb 1 perc csend.
Ügyintéző: – Budapesten lakik?
Én: – Igen – és kérdezés nélkül mondom a címemet.
Ismét fél perc várakozás.
Ügyintéző: – Van itt egy tulajdonjog bejegyzés, ami idén januárban érkezett.
Én: – Az egy egészen másik ügy és ott minden rendben van.
Újabb 1 perc várakozás. Ekkor már 14 perce vagyunk vonalban.
Ügyintéző: – Van itt egy levél, az ügyszám: … , a kolléganő neve: …, és megadom a közvetlen számát arra az esetre, ha nem sikerülne az átkapcsolás.
Végül aztán csak kiderült, hogy igazat mondok és tényleg 2017. március 3.-án átvették a tértivevényes levelemet.
A kapcsolás sikerült, mondtam az ügyszámot és még annyit, hogy tavaly februárban írtam egy levelet. Mondtam volna tovább, de a kolléganő megelőzött:
- És erre még nem kapott választ.
- Igen, ez a helyzet.
- Nem tudok erre mit mondani. Annyi a beadvány, megpróbálok válaszolni. Jó?
- Hétfőn bemennék a Hivatalba, személyesen. Tudok Önnel beszélni?
- Nem. Hétfőn, kedden nem leszek. – jött az elutasító válasz. – Mondjon nekem egy telefonszámot, mert nem tudom, azon a megkeresésen van-e.
- Kell, hogy legyen, de máris megnézem. Igen rajta van.
- Rendben. A jövő héten megpróbálok valamit tenni vele.
- Köszönöm.
Elköszöntünk és eléggé vegyes érzések kavarogtak bennem. Egyszerre voltam feldúlt és bosszús, különösen a tehetetlenség érzése zavart. Nem igazán voltam beljebb.
Hétfőn, amikor hazaértünk a vidéki utunkról – szokásom szerint – bekapcsoltam a laptopomat és megnéztem a leveleimet.
2 munkanappal a levél megtaláló ügyintézésem után érkezett a Földhivataltól egy „Tájékoztatás”, amelyből a következők derültek ki:
- A 4 új tulajdonos és a 2 haszonélvező jogainak bejegyzése – idézem – „adásvételi szerződés alapján a törvényi hivatkozásoknak megfelelően történt”.
- Tértivevényes ajánlott levélben értesítettek. Idézem: „A levél *ismeretlen* jelzéssel érkezett vissza az ügyvédnek.”
Ezzel csak az a gondom, hogy ezt az 1984-es lakcímemre küldték annak ellenére, hogy ismerték a jelenlegi lakcímemet, mert a haszonbérleti jog bejegyzéséről – már 1990-ben – ide érkezett az értesítés.
Számomra ez már patt helyzet. A jog útvesztőjébe egyedül nem merészkedhetek. Ezért aztán elmentem az ügyvédünkhöz. Vittem magammal az egész paksamétát. Van köztük még II. Világhánorú előtti dokumentum is.
Átbeszéltük a eseményeket töviről-hegyire. Elkezdtük a 70 éves papíroknál és eljutottunk 2018. áprilisáig.
A végén abban megállapodtunk, hogy
- az soha nem baj, ha rendben vannak az ember lányának a dolgai,
- ehhez tudnunk kell az okokat, amelyek a másik felet mozgatják.
Ehhez a legegyszerűbb út, ha levelet írunk az ügyben szereplőknek. A válaszokból már sok minden kiderül. Az érintettek hozzáállása mindenképpen.
Itt tartunk most. A levelek készülnek és hamarosan útjukra indulnak.
A fejleményekről – természetesen – be fogok számolni.
Van olyan dolog, amelyre képes lennél a Ft-ban mérhető értékénél többet áldozni?
Írd meg itt a Hozzászólásokban vagy a facebook oldalunkon! Őszintén érdekel a véleményed, hidd el!
Amennyiben érdekesnek és/vagy hasznosnak tartod, amivel itt találkoztál, csatlakozz azokhoz, akik már elsőkézből olvassák az új írásaimat! Elküldöm Neked. Kérd a Bíborhíreket!
Írd meg bátran, mit szeretnél itt látni? Miről beszélgetnél a legszívesebben?
