Nem én vagyok az egyetlen, sem az első, sem pedig az utolsó, aki felismeri, hogy válni kell. Néha évekig is elhúzódik, néha villámcsapásként ér az újra vágyni érzése. Néha a körülmények kikényszerítik, de sosem lehet túl késő.
Így történik ez most is.
Én meg… ? Andre Rieu-t hallgatok és közben filozofálgatok a múltról, a jövőről, az emberekről, na és egy kicsit magamról.
Mindeközben ide libben a finom szilveszteri sajtos krékerem illata. A szigorúan diétás receptjét hamarosan megtalálod az Éhes vagy? menüpont alatt. Ne szaladj! Mondom, hogy hamarosan. Talán holnap? Inkább nem ígérek semmit, de azt bizosan be is fogom tartani. 😀
Bocs, hogy nem tettem fel előre, most tesztelem. Tudod, itt minden ötlet, tipp, tanács és trükk csak kipróbálás után olvasható. Akár működik, akár nem.
Régóta vagyok fiatal, ezért tudom, bármi is történik, az nem véletlen, se nem jó vagy kevésbé kedvező. Minden csak azon múlik, mit gondolunk róla. Hiszen ez váltja ki, hogy miként fogadjuk.
A pillanatnyi örömön túl, eltölt-e az elégedettség érzése is, amikor nyilvánvalóan kellemes, ami éppen eltalált bennünket? Bizony-bizony a legtöbbünket csak nagyon ritkán és akkor is – többnyire – kérész életű érzés, mert a jót természetesnek vesszük.
Hiába mondja a dal, hogy „csak a szépre emlékezem”.
Azonban, amikor nemszeretem dolog kerül a batyuba, elszomorodunk, háborgunk, elégedetlenkedünk, dühöngünk – temperamentumtól függően. Egyáltalán nem – vagy csak nagyon hosszú idő alatt – sikerül megbarátkozni a helyzettel.
Bennünk, emberekben is van egy ilyen műszer. Úgy hívják, hozzáállás. Mi azonban cefetül szerencsések vagyunk, hiszen a beépített attitüdünket bármikor felülírhatjuk. Többnyire tesszük is, mert a reakcióinkat aszerint engedjük szabadjára, hogy éppen akkor milyen társaságban vagyunk. Egészen másként viselkedünk a munkahelyen, mint a családban vagy egy baráti buliban, hogy a sarki kocsmáról már ne is beszéljek.
Amikor ismered az irányt, tudod, merre tartasz és mivé akarsz válni, amikor tisztában vagy önmagaddal és nem csak áltatod magadat, akkor a stabil értékrended vigyáz rá, hogy ne legyél játéka mindenfele szélnek.
Nehéz? Inkább azt mondanám, nem könnyű, de nem is lehetetlen. És mekkora mázli, hogy kizárólag rajtad múlik, mert ezt a belső műszeredet más nem babrálhatja, csak Te irányítod.
Tudtad, hogy a jót azért kapjuk, hogy örüljünk neki, merjünk többre vágyni és találjunk rá az odavezető útra?
Hívom és várom a jövőt, ölelő karokkal, nyitott szívvel, figyelő elmével, látó szemekkel és értő fülekkel. Isten hozott szépreményű 2017!
