Adni jó!

Májusi emlék

Mennyi emléket képes a felszínre hozni egy májusi dátum?

Ez a májusi  emlék még április utolsó hetében kezdődött.

Eső előtt esernyő

8. osztályos voltam 1967-ben. Jutalom volt, hogy aktív résztvevői lehettünk a nagy felvonulásnak.

Minden nap, gyakoroltunk a Május 1-i felvonulásra. Meneteltünk az iskola körüli utcákon és közben teljes tüdőből énekeltünk. A 3. napon már nagyon untuk a dolgot.

Reggel igazi áprilisi záporban mentünk suliba. Így aztán az 5. óra után kerülgetnünk kellett  a pocsolyákat. Ilyenkor – természetesen – felbomlott a menetoszlop. Volt egy kis lökdösődés, egy kis vihorászás, ahogyan annak lennie kellett. Szerintünk. Ilyen esetben az lett a bünti, hogy újra végig kellett masírozni a teljes kört.

Igen ám, de ezen a napon velünk volt Róder Mária ének- és énekkarvezető tanárnő. Magas, vékony sovány alkat volt. Soha nem értettem, honnan tudott kijönni belőle akkora hangerő. Mert, amikor elkezdett kiabálni, még a szentek is sorban álltak előtte, rémületükben. Én mégis szerettem őt. Csodáltam a hangját. Valami, máig is ismeretlen és megmagyarázhatatlan okból, ő is kedvelt engem.

Végre ismét csatasorban állt a 120 gyerek és folytattuk a gyakorlást. Persze a latyak kerülgetése közben rendszeresen nem figyeltünk az éneklésre. Ekkor azonban – a csendes kis város punnyadt déli hangulatába – belereccsent a tanárnő.

“ÁLLJ!”

Abban a pillanatban mindenki kővé vált és a hang irányába fordult. Egy biztos, Lót feleségének tovább tartott sóbálvánnyá válnia, mint nekünk akkor és ott megállni.

“Ez nem menet! Ez egy csürhe! Aki még egyszer kilóg a sorból, igazgatóit kap!”

Persze, most is ment a helyezkedés a víztócsák miatt és többen magyaráztuk is az okát. Ez azonban csak olaj volt a tűzre.

“Az úttörő előtt nincsenek akadályok! Az úttörő nem ijed meg egy kis víztől! Az úttörő mindent kibír! Mindenki visszaáll a helyére!”

Én a sor szélén álltam, rá se mertem nézni, úgy meg voltam szeppenve. Ekkor a tanárnő oda lépett hozzám és kedvesen megkérdezte, hogy melyik dal következik. Alig tudtam kinyögni, hogy a Varsavianka.

“Akkor most mindenki, I – GA – ZODJ! Nem vonul, hanem énekeli a Varsaviankát olyan hangosan, hogy még az igazgató elvtárs is meghallja!”

Fotó forrása: antiwarsongs.org
Fotó forrása: antiwarsongs.org

Kihúztuk magunkat és nóta indult. A tanárnő elégedett volt, ott is hagyott bennünket az első refrén után és folytathattuk a menetelést Halmos László tanár úr felügyeletet alatt.

Mire a második refrénhez értünk, már nem is nagyon emlékeztünk a pár perccel korábbi eseményekre. Vagy mégis? Hiszen kamaszok voltunk. Muszáj volt levezetni a felgyülemlett feszültséget.

A refrén eredeti szövege: “Álltunk a vészben, álltunk merészen, Lelkünkben tűz pirosan izzott a cél.”

Megkönnyebülten, teli tüdőből harsogtuk a dalt. És ekkor valaki, a kis tömeg közepén, a mai napig sem tudom, ki volt ő, a második refrént úgy kezdte, hogy “Álltunk a vízben, álltunk merészen”.  Eleinte csak kuncogás volt, majd a visszafojtott nevetés nyüszítése jött, végül kirobban a hahota, felbomlottak a sorok. Egymást csapkodva röhögtünk és ismételgettük, hogy álltunk a vízben, álltunk merészen.

Majdnem 50 éve történt, mégis elevenen él bennem az emléke. Azóta jó néhány felvonulás volt az életemben. Érdekes módon csak azokra emlékszem, amelyeken nem felvonuló voltam, csak az út szélén bámészkodó, integető néző.

Azt gondolom, szerencsés ember vagyok.

Te mire emlékszel a régi idők májusából?

Írd meg a Hozzászólásokban vagy a Bíborkalaposok facebook oldalán!

BíborHírek! Kérem!

Ugye érdekel, mi jöhet még? Elküldöm Neked. Kérd a Bíborhíreket!

Őszintén érdekel a véleményed! Mit szeretnél itt látni? Miről beszélgetnél a legszívesebben?

Írjad meg Hozzászólásban vagy a facebook oldalunkon!

(Visited 165 times, 1 visits today)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..