Az anyai és apai örökségem kizárólag bennem, a tőlük örökölt génjeimben, találkoznak. A betegségeikre való hajlandóságaim már nagyon fiatalon, kézzel foghatóan, jelen voltak az életemben.
A hatalmasan lánggal égő szerelmük – röpke 4 év alatt – kihunyt. Elváltak. Így aztán – az anyagiakban mérhető örökség – 2 oldalról talált rám, amikor itt hagyták a földi létet. Ez akár jól is elsülhetett volna a számomra, mert mindketten szorgalmas emberek voltak. Mégsem ez történt. Különösen az apai örökségem gubancolódott össze mára már annyira, hogy ezt kifésülni én bizony egyedül kevés vagyok.
A miérthez egy kicsit 🙂 – napjainkhoz képest 100 évet biztosan – vissza kell mennünk az időben, dédapámig. Ő úgy látta, hogy fiai közül csak az egyikben van meg mindaz, ami az ő mozgató rugója is volt világ életében. Az a fajta szeretete a földnek, amely őt is eljuttatta odáig, hogy megbecsült, módos, nagygazda lett. Ezért – még életében – megegyezett a 3 fiával, hogy kire mi jut a vagyonból. Írásba nem kellett foglalni, hogy a másik kettő – végérvényesen – lemond a harmadik javára, hiszen az apa szava szentírás volt, akkoriban. Így tette ezt velük is az édesapjuk.
Így aztán az apai nagyapámé lett az összes föld, a többi jószágon pedig a testvérei osztoztak.
Aztán a 2. világháború utáni társadalmi és gazdasági változások – a szocialista mezőgazdaság – átrendezték a helyzetet. A föld nagy része a falu termelőszövetkezetének tulajdonába került és a nagyapámat megbélyegezték, „osztályellenség” lett.
A trauma fájdalmával a nagyapám meg sem állt a megyeszékhelyig. Természetesen ment vele a családja is. A fia ekkor 24 éves volt, aki 2 év múlva megnősült, majd újabb 1 esztendő múlva ő lett az édesapám.
Nagypapa és nagymama – tavasztól őszig – szinte napi rendszerességgel visszajártak szülőfalujukba és szorgalmasan művelték azt a kevéske kis földet, amelyet megtarthatott a nagyapám. Hozták haza a friss zöldségeket és gyümölcsöket az unokáknak.
Aztán – az 1960-as évek legelején, alig pár hónap különbséggel – örökre elmentek. 🙁
Apám és húga még évekig – a szülők példáját követve – művelték a földet. Igaz, ők már csak a hétvégéiket tudták erre fordítani, mert akkoriban még a szombat is munkanap volt.
Ugyanakkor ott voltak még családi feladatok is. A nagynénémnek a háztatás, a férje és a 2 gyermeke.
Apu ekkor végezte el a jogi egyetemet és újra nősült. Felesége hozta a házasságba a 3 kiskorúját is.
Sajnos a kialakult új helyzetnek a termés látta a kárát. Ez a tény – érthetően – elvette a kedvüket. Szóval, olyan ördögi körbe kerültek, amelyből nem igazán volt kiút, mert a ráfordított idő és energia csökkenése hatványozottan rontotta a terméshozamot. Ezen már az sem tudott segíteni, hogy időközben Apu megvette az első Trabantját és már nem kellett kézben cipelniük a faluból a dombtetőre az öntözéshez szükséges vizet.
A termőföldnek akkoriban már a falusi emberek szemében sem volt akkora értéke, hogy el tudták volna adni valakinek. Végső elkeseredésükben felajánlották a helyi termelőszövetkezetnek bérművelésre. Így a tulajdonjoguk megmaradt, a termés után évente járadékot kaptak.
Beletörődtek a megváltoztathatatlanba. Egyetlen szó sem esett a dologról. Annyira, hogy már majdnem 18 éves voltam, amikor először hallottam tőle a földről. Átutazóban voltunk a falun és Apu egyszer csak azt mondta:
– Ott fent, balra van a földed, az apai örökséged. Aztán még mondott néhány mondatot a kialakult körülményekről. Szinte semmit sem értettem belőle, de kérdezni nem volt bátorságom látva a megkeményedett vonásait. Pedig, ha Ő beszédesebb, én meg kíváncsibb lettem volna, talán ma nem enne ilyen kócos ez az ügy.
1976.-ban hivatalosan értesítették őket, hogy átminősítették az addigi külterületet zártkertté.
Apu ekkor egy lakótelep III. emeletén élt a feleségével. A gyerekek kirepültek és jöttek sorban az unokák. Friss zöldség és gyümölcs csak a piacon volt, de 3-4 naposat már a közeli „betüben” – így becézték az ABC üzletet az oda járók 🙂 – is lehetett kapni.
Ám a nagyapai szív frisset és vegyszer menteset szánt az aprólékoknak.
Az Apu fejéből kipattant egy egyszerű és nagyon ésszerű ötlet: el kell cserélni a falusi zártkertet egy közelebbire, egy város szélire, hiszen ott is, ameddig a szem ellátott, a tsz volt a földek tulajdonosa.
Az elhatározást tett követte. Hónapokon át, éjszakánként bújta a Magyar Közlönyöket és meg is találta a vonatkozó törvényt és a rendeleteket.
Készített egy forgatókönyvet, amelyben minden lépést törvényi helyekkel támasztott alá.
Így indult el lelkesen, szívében a siker reményével ahhoz a termelőszövetkezethez, amely a földhasználati járadékot fizette és akik segítőkészek voltak, mert azonnal megkeresték a város termelőszövetkezetét. Itt is nyitott fülekre talált. Annál is inkább, mert ők ebben az időben kezdtek el 800-1000 m²-es területeket – hétvégi pihenő kerteknek – felparcellázni.
Azt hiszed, hogy na, innen már minden sínen volt az ügy? A csudákat! Itt kezdődtek az igazi bonyodalmak.
- A városi tsz földjeinek aranykorona értéke 3x nagyobb volt, mint Apu földjének aranykorona értéke.
- 800 m²-nél kisebb területet nem adhattak, így pedig a cseréhez Apu 1.800 m²-e kevésnek bizonyult.
Ekkor elhangzott egy sorsfordító kérdés. Van-e akadálya annak, hogy az övé legyen az egész terület?
A 3.600 m² másik felének 2 tulajdonosa volt, ¼-¼ arányban. Az egyik tulajdonos Apu apai nagybátyja volt, a másik pedig az unokatestvére.
Egy kis kérdezősködés eredményeként kiderült, hogy a tulajdonos társaknak nem kell ez a terület. Ők is járadékot kaptak, mert művelni nem tudták volna, hiszen a tsz egyik táblájának a közepén helyezkedik el. Lemondtak hát róla, az Apu javára.
A két nyilatkozat birtokában már csak a beadvány megírása és elküldése volt hátra. Ezt azonban nem tudta megtenni, mert 1984. nyarán, viszonylag fiatalon, szívinfarktust kapott és végleg elment közülünk. 🙁
Igaza lett Apunak, amikor azt monda: „- Ott fent, balra van a földed, az apai örökséged.” Megörököltem azt földet. Én, az ízig-vérig városi fiatalasszony. Soha sem szerepelt a terveim közt ez a vidéki földecske. Annyira nem, hogy évtizedek teltek el és pontosan még a mai napig sem tudja senki az érintettek közül, hogy hol is van az apai örökségem.
A folytatásban elmondom, mit tettem és mit nem tettem, valamint az én miértjeimre is adok magyarázatot.
Neked mi jut eszedbe arról, hogy örökség?
Írd meg itt a Hozzászólásokban vagy a facebook oldalunkon! Őszintén érdekel a véleményed, hidd el!
Amennyiben érdekesnek és/vagy hasznosnak tartod, amivel itt találkoztál, csatlakozz azokhoz, akik már elsőkézből olvassák az új írásaimat! Elküldöm Neked. Kérd a Bíborhíreket!
Írd meg bátran, mit szeretnél itt látni? Miről beszélgetnél a legszívesebben?
„>