Adni jó!

Az idő mindent megold

A nagyanyám végtelenül türelmes asszony volt. Szükség is volt rá, mert 50 év volt köztünk a korkülönbség és nem volt könnyű dolga a nevelésemmel. Meg volt róla győződve, hogy az idő mindent megold.

Kamaszként és fiatalként úgy gondoltam, könnyű neki, mert az ő ifjúsága idején más volt a világ. Képtelenségnek tartottam, hogy megoldana az idő bármit is.

Ma úgy látom, hogy az idő sok mindenre hozhat gyógyírt, de ha a megoldást csak az időre bízzuk, akkor bizony érhetnek bennünket meglepetések.

Amikor nehéz helyzetbe kerülsz, nem tudsz szabadulni a gondolattól, hogyan is oldjad meg. Akikkel megosztod az érzéseidet – barátok, ismerősök, de még a szakemberek is –  úgy mondják, “engedd el” a problémát.
Ez jelentheti azt is,

  • ne törődj vele,
  • felejtsd el,
  • lépj tovább.

Vagyis, az idő mindent megold.

Tudod, miért nem jelent egyik sem megoldást?

Elismerem, van benne ráció. A dolgok azonban nem így, nem ilyen sematikusan működnek.

Igen, előfordulhat, hogy a “nem törődöm vele” hozzáállás – ideig óráig – ad egy látszólagos nyugalmat, de elégedettséget biztosan nem. Pláne nem hoz harmóniát az életedbe.

El tudsz-e felejteni egy olyan csalódást, amely nagyon mélyre ment? Lesz-e erőd továbblépni?

Az agyad folyamatosan raktározza az információkat és mindeközben szelektálja is őket. Minél fiatalabb vagy, amikor ér az a bizonyos impulzus, annál erősebben rögződik benned.
Ilyenkor még viszonylag sok hely van az emlékek számára. Megágyaz magának, kényelmesen elhelyezkedik és nyugiban várja a megfelelő pillanatot – hangot, ízt, illatot, érintést, képet -, hogy újra színre léphessen. Így tanulod meg, hogy a kés elvághatja az ujjadat, az asztal sarka felszakíthatja a homlokodat, a fiúk és a lányok közt nemcsak az a különbség, ami lábuk között van stb.

Aztán ahogyan fogy a “tárhely” befogadó képessége, egyre több mindent archivál az agy.  Semmi nem vész el – még az sem, amelyre azt mondod, “nem emlékszem rá” – csak átalakul.

Mivé tud átalakulni?

Emlékeid azok a benyomások, adatok, amelynek talaján megszületnek a tapasztalataid. Ezek tesznek egyre okosabbá és táplálják benned a bátorságot, hogy megvalósítsd a céljaidat. Lehetőleg fizikai és lelki sérülések nélkül.

  • El tudod képzelni magadról, hogy képes vagy megváltozni.
  • Elhiszed, hogy ezentúl csak egészségesen táplálkozol,
  • rendszeresen mozogni fogsz,
  • sikeresen levizsgázol,
  • több időt töltesz a családoddal stb.

Ilyenkor szokott előfordulni, hogy az idő közbeszól. Na nem úgy, hogy mindent megold helyetted. Sőt, éppen ellenkezőleg. Elkezd szorongatni a kötelezettségek oldaláról és egyre kevesebb jut másra, a célok, az elhatározások megvalósítására. Ekkor döntened kell, mert túlélésre vagy programozva:

  1. első a kötelezettség vagy
  2. újra tervezés.

Melyiket fogod választani?

Mondatnám, hogy csak rajtad múlik. Igen, látszólag Te döntesz. Valójában azonban attól függ, hogy

  • bölcsességgé érett-e már az eddigi sok-sok tapasztalatod, amelyeket felcsíptettél az emlékeid családfájára, illetve
  • látod-e már azokat az alapvető különbségeket a dolgok és események között, amelyek alapján 1000 %-ig biztos lehetsz, hogy az a Te feladatod.

Soha nem könnyű jól dönteni. Azt azonban tudnod kell, hogy van egy barátod – a Hold -, akire mindig számíthatsz. Miközben fáradhatatlanul halad az égi útján, pontosan megmutatja Neked, mikor és milyen szempontokra érdemes fókuszálnod egy-egy eldöntendő kérdésben.

Talán furcsán hangozhat ez a számodra, de így van. Hamarosan elkészülök azzal az anyaggal, amelyben megmutatok – csak a hírlevél olvasóimnak – néhány olyan életterületet, amelyekben ki tudod használni ezt a lehetőséget. Érdekel? Itt tudsz jelentkezni a BíborHírek olvasói táborába. Gyere!

Természetesen a hogyanra is van megoldás, de az már egy másik történet lesz.

Addig is tégy egy próbát! 

A Hold január 31.-ig folyamatosan növekszik. Ha éppen most van az életedben valami, amiben növekedést, gyarapodást szeretnél elérni – tanulás, anyagiak stb. -, akkor vágj bele bátran! Tedd meg az első lépéseket és dolgozz rajta, mert a Hold támogatja ugyan az elhatározásodat, a bátorságodat, a kitartásodat, de nem csinálja meg helyetted. 🙂

És még valami: a növő Hold mindig többet ígér, mint amennyit ad fog. Ez azt jelenti, hogy engedd szabadjára a fantáziádat, tűzzél ki nagy célokat, ugyanakkor ne feledd, hogy az elefántot sem tudja senki egyszerre bekapni, csak falatonként lehet megenni.

Mostanában milyen nagy horderejű döntésed volt?

Írd meg itt a Hozzászólásokban vagy a facebook oldalunkon! Őszintén érdekel a véleményed, hidd el!

BíborHírek! Kérem!

Amennyiben érdekesnek és/vagy hasznosnak tartod, amivel itt találkoztál, csatlakozz azokhoz, akik már elsőkézből olvassák az új írásaimat! Elküldöm Neked. Kérd a Bíborhíreket!

Írd meg bátran, mit szeretnél itt látni? Miről beszélgetnél a legszívesebben?

(Visited 60 times, 1 visits today)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..