Lelkiző

Fészeklakó vagyok

Aki ismer, jól tudja rólam, hogy fészeklakó vagyok. Talán gyárilag, de úgy mondhatnám, hogy genetikailag.

Amióta szembesültem vele, hogy túl vagyok életem két harmadán, ez a fészeklakó érzés egyre jobban elhatalmasodott rajtam.

 

Tudom, hetedíziglen öröklünk ezt azt, de én csak két felmenőmnél láttam hasonlót. Időnként azonban jön egy-egy buldózernyi külső impulzus és akkor – tetszik, nem tetszik -, muszáj mennem. A muszáj pedig, mint tudjuk, nagy úr.

Ilyenkor aztán újra felfedezem magamnak a világot.

Ül velem szemben – átlósan – egy idősebb úr a HÉV-en. Fényre sötétedő szemüvegem jótékony védelme alatt mustrálom őt.

Kortalan nyugdíjas arc, szemüveg, ápolt külső. Erősen őszülő, sötét szőke hajában jobb oldali választék féle. Hát, ezt biztosan nem léniával csinálta. Tengerészgyalogos frizurája nem lehet több, mint 3 hetes.
Dús, erősen tömött szakálla van. Látszik rajta, hogy valamikor körszakállnak indult, de ez most igazi Rumcájsz fazon. Kontrasztos látvány. 🙂 Biztosan élvezi, hogy már nem kell úgy kinéznie, mint akit skatulyából húztak elő.

Szépen ívelt ajka felett rövid, tömör, hófehér bajusz. Kezei ápoltak. Nagyon diszkrét, de férfiasan finom illat öleli körül.

A selyembélésű, khaki színű, kapucnis dzseki zippzárja lehúzva, látni engedi a barna kord öltönyét. A két gombos zakó felső gombja nyitva és az enyhén domborodó pocakja fölött kagyló alakzatot öltve nyílik szét. Az ilyenre szokta volt mondani megboldogult, mélyen vallásos, de nagyon szókimondó anyai nagyanyám, hogy bele lehetne sz@rni. Szerintem meg, csak egy újabb kontraszt. 🙂

Pasztell barna kötött pulcsiját keresztben, nem túl sűrűn, néhány vékony fekete csík díszíti.
Időnként, ösztönösen – nyakkendő igazító mozdulattal – hozzáér a bal kezével a kikandikáló fehér ing gallérjához. Ám nincs ott semmi, csak a legfelső gomb, kigombolva. Mozdulata elárulja, hogy hiányzik neki ez a ruhadarab. Mosoly suhan át az arcán. Talán arra gondol, akinek a kedvéért ma nyakkendő nélkül jött?

Megdörzsöli az orrát, mintha bosszús lenne. A színes lencséjű szemüvege kissé lecsúszik a helyéről. A keret fölött rám emeli őszinte, tiszta, szelíd tekintetét. Érzem és tudom, hogy a lelkembe lát „porcelánkék” szemeivel.

A padsor másik oldalán ülő, húszas évei végében járó nő is őt nézi. Vajon mit gondolhat róla, mit nézhet ki belőle? Mit nem adna egy neki szóló, ilyen pillantásért.

Én az örök hűségemet, a fiatal felnőtt éveimet és a kislányunkat adtam neki. És Ő?

Tudom, hogy Ő viszonozta mindezt, sőt. Azért sőt, mert ő az, aki a már bölcsisként árván maradt fiamnak a legjobb apukája igyekezett lenni.

BíborHírek! Kérem!

Ugye érdekel, mi jöhet még? Elküldöm Neked. Kérd a Bíborhíreket!

Őszintén érdekel a véleményed! Mit szeretnél itt látni? Miről beszélgetnél a legszívesebben?

Írd meg a Hozzászólásokban vagy a Bíborkalaposok facebook oldalán!

(Visited 76 times, 1 visits today)

2 Comments

  1. Szívmelengető történet 🙂

    [Reply]

  2. Köszönöm Szilvi. Az élet írja valamennyiünk történetét.

    [Reply]

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..