Aki ismer, jól tudja rólam, hogy fészeklakó vagyok. Talán gyárilag, de úgy mondhatnám, hogy genetikailag. Amióta szembesültem vele, hogy túl vagyok életem két harmadán, ez a fészeklakó érzés egyre jobban elhatalmasodott rajtam.   Tudom, hetedíziglen öröklünk ezt azt, de én csak két felmenőmnél láttam hasonlót. Időnként azonban jön egy-egy buldózernyi külső impulzus és akkor – tetszik, nem tetszik -, muszáj mennem. …

Mi van? Mitől vagy ilyen aktív? Talán úgy gondolod, most találkozunk először. Igen, azt jól tudod, hogy első benyomást csak egyszer tehet az ember lánya/fia. Persze, persze, tudjuk rólad, hogy „ami elromolhat, az el is fog romlani”, de azért most már lécci fogd vissza magadat. Hiszen én már jól ismerlek, ezért aztán nem kell felsorakoztatnod képességeidnek tárházát. Nyugi Murphy! Csak én vagyok. Tudom, hogy …

 Ülünk és kávézgatunk. El sem tudod képzelni, hogy ez mennyire egészségtelen szokása az ember lányának/fiának. Feltolja a vérnyomásodat, tágítja az ereidet, végső soron akár halálos is lehet. De én szeretem. Mi az a család vagyunk, akikre a mai napig igaz a Fehérvár Áruház ősrégi reklámja: „Nálunk mindig történik valami.” De tényleg. Mert mi is történt ma az ebéd utáni, meghitt …

Ihletem volt. Filozofikus ihletem. Gyakran elgondolkodok az engem körülvevő világon, az eseményeken és azok törvényszerűségein. Van ilyen a harmadik páros x-en túl, szerintem. 😀 Gondolkodom, tehát vagyok, mondta Descartes. Ilyen egyszerű? Hát persze! Rodin még meg is szoborta a gondolkodó embert. Én ihletnek nevezem. Ugye, mennyivel jobban hangzik? 😀  

Adakozó ember vagyok, talán túlságosan is, néha a saját rovásomra is. Bárki bármit kért tőlem, azt soha nem kellett megkérdeznie, hogy „megteszed vagy sem?” Eddig. Ma azonban – egy nagyon kedves társaságban, ahová szövegírást tanulni jelentkeztem – elhangzott ez a kérdés. Egy olyan történet megírása volt a feladat, amelynek a kulcsmondata: Megteszed vagy sem? És én leblokkoltam. Lefutott a redőny, fény …